5. fejezet

*Niall szemszöge*

Elmentem Rosie-hoz. 

Mikor bekopogtam, Adam nyitott ajtót. 

-Szia, haver! - nézett rám. 

-Hello! Felmehetek Rosie-hoz? - kérdeztem.

-Ömm.. persze, de ne sokáig. - nézett rám gyanakvóan. 

Felmentem az emeletre, és bekopogtam Rosie ajtaján. 

Nem válaszolt, ezért benyitottam. Mikor meglátott elfehéredett az arca.

-Niall, ugye ezt nem gondoltad komolyan? Menj innen! - mondta és elővett egy szál cigit, majd meggyújtotta. Odasétáltam mellé. 

-Rosie, adj egy percet! - néztem rá. Bólintott, majd maga mellé mutatott az ágyra, hogy üljek le. 

-Bocsánatot szeretnék kérni, az elmúlt pár hét történései miatt. Nem tudtam rólad semmit, de.. - kezdtem, de nem bírtam befejezni.

-De mi, Niall? Ha már elkezdted, légy oly szíves fejezd is be! - nézett rám. 

-De.. de.. szeretlek, az Istenért, Rosie Black, szeretlek! - meredtem rá. 

Kiguvadt a szeme, és elpirult. 

-Niall.. én is szeretlek.. - suttogta, és elkezdte tördelni a kezét. 

Azt hittem, nem hallok jól. 

-Ez igaz, Rosie? - kérdeztem. 

Bólintott, mire odamentem hozzá, és megcsókoltam. 

Nem szenvedélyes csók volt, de nem volt átlagos. Egy érzelmes csókot váltottunk. 

Miután elváltak ajkaink egymástól, a levegő hiány miatt, Rosie rám nézett. 

-Akkor most mi is van velünk? Ez abnormális, Niall, ugye tudod? - nézett rám nevetve. 

-Tudom, de nem érdekel. - vontam meg a vállam, és megint megcsókoltam. 

Kész, most már biztos vagyok benne, hogy szeretem őt. 

Jobban, mint eddig bárkit is. 

-És a kérdésedre felelve.. Szeretjük egymást, nem? Akkor mi lenne? - néztem rá mosolyogva, mire bólintott és hozzám bújt. 

-Ez kemény lesz, ha fel akarsz engem vállalni Niall. - mondta, mire ránéztem. 

-Ha? Mi ez a durva feltételes mód? Persze, hogy nem titkolom el azt, a lányt, akit szeretek. - mondtam, mire rám mosolygott. 

-Azt nem tudom, te mikor lettél ilyen nyálas, de tőlem nem ez a megszokott, azt tudom. - nevetett. 

-Mintha nem örülnél. - sértődtem meg. Elvettem tőle egy szál cigit, és meggyújtottam. Kivette a kezemből, majd beleszívott, és az arcomba fújta a füstöt. 

-Szokj hozzá, Niall, nem vagyok egy jó kislány. - nevetett. 

-Nem is ezért szeretlek. - néztem rá, majd viszonoztam a füstfújós akcióját. 

Megütött, és felállt. 

-Mindjárt jövök. - mondta, majd kiment a szobából, így volt időm gondolkodni. 

Szeret engem. Megcsókoltuk egymást, azt mondtam, felvállalom őt, mert szeretem. Azt mondtam, hogy nem érdekel, hogy kemény lesz, a korunk miatt. 

De igazából érdekel. Ő 14, én 22! 

Nem lesz ez így rendben, közel sem!

De akkor is szeretem.

Nem tudom, mit tehetnék ez ellen. 

*Ez lenne az 5. fejezet. 

Tudom, azt ígértem, hogy hosszabb, és tartalmasabb részeket fogok írni, de ez most nem megy. 

Ebben a hónapban csak ilyesmi kis kaki részeket tudok hozni, mert az olvasónaplómon dolgozom, meg a központira helyezem az agyam összes kapacitását. 

Szóval bocsánat! 

De Februártól tényleg hosszú, és jó(!) részeket fogok hozni. 

Hella!^^*

4. fejezet

*Niall szemszöge*

Nem akartam megbántani Rosiet.
Igazából azt sem tudom, hogy miért mondtam neki azokat, amiket. 
Jól elcsesztem az égeszet!
És ami a legrosszabb: érzek valami megmagyarázhatatlant Rosie iránt. 
De ez nem szerelem. Voltam már szerelmes, az nem ilyen.
Ez annál több, mélyebb érzés. 
Kötődök hozzá, de nem lehet semmi. 
Hisz utál! És nem mellesleg 14 éves a büdös életbe is! 
Egy marha vagy Niall James Horan!
Egy rohadt nagy marha. 

*Rosie szemszöge*

Mikor hazaértem Adam nem volt otthon.
Jobb is így, legalább nem lesz szemtanúja az összeomlásomnak. 
Régen is voltak problémáim, most is vannak. 
De Adam arról nem tud, hogy megint bántom magamat. 
Nem tudhatja meg! 
Bementem a fürdőmbe és lekuporodtam a sarok kádhoz. 
Hideg vizet engedtem az arcomra, aztán felálltam. 
Megnyitottam a meleg vizet, hadd folyjon a kádba, amíg összeszedem a ruháimat. 
Mikor behoztam, letettem őket a kis szekrényre, és kinyitottam a tükrös polcot. 
,,Szeretett'' pengém nézett velem farkasszemet. A kezembe vettem és méregettem. 
-Megéri ez neked Rosie Black? - kérdeztem hangosan, miközben a pengét méregettem. A válaszom csak egy határozott bólintás volt. 
Levetkőztem, elzártam a csapot és beültem a kádba. 
A pengét végighúztam a csuklómon, újra és újra. 
Az emberek nem értik, hogy miért jó fájdalmat érezni.
Én meg azt nem értem, hogy miért jó boldognak tettetni magunkat egy szar világban, csak hogy megfeleljünk mások elvárásainak. 
A fájdalom egyfajta lenyugvás az érzékeimnek.  
Megérzem a fájdalmat; a fizikai fájdalmat, és a lelki fájdalmaim csökkennek. 
Ilyen egyszerű. 
Ami belül fáj, azt átviszem a fizika határán túlra, és átlényegítem tényleges fájdalommá. Ez megnyugvást ad számomra. 
Olyan, mint az alkoholistáknak az alkohol, a dohányosoknak a nikotin, és a többi ilyen példa. 
Ez is egyfajta függőség lényegében. 
Néztem, ahogyan csordogál a vágásokból a vér, bele a vízbe. 
Már nem fáj semmi. 
Kivéve persze egy dolgot:
Érzek valamit Niall iránt. 
Ezt a fajta fájdalmat, viszont nem tudom eltüntetni egy penge segítségével. 
Ehhez ennél több kell. 
Csak azt nem tudom még, hogy mi.. 

***

-Csajom. - biccentett Marcus, amikor belépett a szobámba. Megöleltem és ránéztem.
-Hogy mennek a dolgok közted és pale között? - kérdeztem semlegesen.
-Palenek van neve is. És igazán jól. - morgott. 
-Nocsak, csak nem ellenem fordított egy pina, akit 2 hete ismersz? - néztem rá és elővettem egy cigit. 
-Rosie, fejezd ezt be! Végre egyszer ne csak azt nézd, hogy te mire vágysz, neked mi a jó! Tudtommal legjobb barátok vagyunk, akkor meg mi a toszért nem bírsz végre mellettem lenni? Persze, ha neked van bajod (ami mellesleg már-már drámaian gyakori), akkor én mindig ugrok egyetlen szavadra! Nem azt mondom, hogy szeresd Lucyt, de tegyél meg nekem annyit, hogy nem mutatod ki az utálatodat nyilvánosan! Ha ennyit sem bírsz megtenni, akkor felejts el, Rosie! - köpte a szavakat. Beleszívtam a cigimbe, majd az arcába fújtam a füstöt. 
-Ejnye Marcus. nagy szavak ezek. Szerelem? Hahh. Tudod mi a szerelem? Egy kibaszott betegség, olyan, mint a rák; szépen lassan terjed egyik szervedről a másikra, míg le nem gyengülsz teljesen és feladod a harcot vele szemben. Tudod mi az igazi, mindent elsöprő érzelem? A fájdalom! Ez a legigazibb, legintenzívebb érzelem, amiről csak tudunk. Ha most ilyen szavakkal dobálózol, mit fogsz tenni, ha nem lesz senkid a fájdalmon kívül? - néztem rá. 
Döbbenten meredt rám. 
-Te beteg vagy! - mondta, majd sarkon fordult. 
-Elmenekülsz az igazság elől, Marcus Bennett? - néztem utána, majd megint beleszívtam a cigimbe. Visszafordult és rám nézett. 
-Rosie, hadd adjak egy tanácsot! Fejezd be az önsajnáltatást, és keress magadnak valakit, akibe szerelmes lehetsz. - mondta. 
-Ez önsajnáltatás Marcus? Tudod, hogy miért nem hiszek más érzésben? - néztem rá. 
-Na, halljuk a mesét. - meredt rám sürgetően. 
-Mert kibaszottul vonzódok valakihez, aki a porba tiport! Te ezt nem értheted, minden lányt megkaphatsz, de én nem vagyok ilyen helyzetben a fiúkkal! Szeretek valakit, de ő a lehető legsúlyosabb módon bántott meg! Tudod, mit tettem magammal a szavai után? - feltűrtem a pulóverem mind két ujját, majd felé nyújtottam a karjaimat - Ezt! Innen a fájdalom érzete! Egy mindent elsöprő érzés, ami erősebb, mint a szerelem! Marcus, tudod, hogy min mentem keresztül, amíg te Niall pale húgával randizgattál? Inkább nem hívtalak, mert láttam, milyen jól elvagytok. A kibaszott életbe Marcus, szükségem lett volna rád, miközben te egy csajt dugtál! - néztem rá zokogva. 
Marcus rám meredt, majd elkezdett kiabálni.
-Mi a fasz, Rosie már megint? Nem bírod abba hagyni ezt? Mindig ezt csinálod, ha valaki egy kicsikét is távolabb kerül tőled, mert mondjuk szeretne boldog lenni! Nem fogom ezt tovább csinálni! Mindig pátyolgatni kell a gyönge kis lelkedet, de ha arról van szó, hogy neked kéne valaki mellett ott lenned, akkor már rögtön játszod a mártírt! Nem fogom úgy élni az életem, hogy közben nem lehetek boldog, mert te éppen mámorban úszva vagdosod magad egy kádban fekve! Befejeztem ezt a kis játékot, Rosie! Felejts el, örökre. - az utolsó szót már suttogta, majd kisétált a szobából. 
Lerogytam a padlóra. 
Nem sírtam. 
Egyszerűen nem tudtam szomorú lenni. 
Szimplán csak ürességet éreztem az egész testemben. 
Sem fájdalmat, sem csalódottságot nem tudtam érezni. 
Marcussal együtt minden érzés kiveszett a szívemből.


*Itt is a 4. fejezet, kicsikét gyengére sikeredett, de azért remélem tetszeni fog nektek! 
Ez volt ebben az évben az utolsó rész, legközelebb 2016-ban fogunk találkozni. 
Boldog, olvasással teli új évet kívánok nektek!*

Boldog Karácsonyt!

Sziasztok!
Boldog Karácsonyt szeretnék nektek kívánni!
Nem tudom, mit írhatnék, szóval nem lesz itt egy kisregény. :')
Köszönöm, hogy olvastok, köszönöm a +1-eket annak, aki minden egyes bejegyzésemet ajánlja a google+on. 
Remélem jövőre is velem maradtok, és gyarapodni fog az olvasóim száma. 
Szeretetteli ünnepeket kívánok, nektek!

3. fejezet

A suliban a padomon volt egy cetli. 
,,Gyere 3-kor a kapuhoz. ~N'' állt rajta. 
N? Niall? 
Szinte biztos, hogy ő lesz az. 
De mit akarhat? Egyáltalán megéri az nekem, ha odamegyek? 
Amúgy meg fél 3 van. Elég hirtelen ötlet lehetett, ha csak most került a padomra. Nem tudom még, hogy el e menjek. 

*3-kor*
Na, végül is eljöttem. 
De nincs itt senki. Már vagy 10 perce várok, de még csak az osztálytársaimat láttam kimenni a kapun. Hirtelen valaki hozzáért a kezemhez, mire reflexből meglendült a másik. A kezem egy arcon csattant. 
Niall arcán. 
-A francba Rosie! - szitkozódott. 
-Ajj, Niall mi a bánatért kell ezt csinálnod? Amúgy meg.. Megérdemelted a pofont, azért, amiket mondtál. - mondtam, miközben megvontam a vállam. 
-Igazából pont erről akartam veled beszélni.. - húzta el a száját. 
-Na? Hallgatlak. - néztem rá.
-Figyelj, bocsánatot szeretnék kérni, azért, amiket mondtam. Nem ismerlek, nem tudom miért vagy olyan, amilyen, ahogy azt sem tudom, milyen a háttered. - kezdte. 
-Pontosan.Nem tudsz rólam semmit Niall! Nem ismersz. Nem tudod,  miért viselkedek így. Nem tudod, milyen a hátterem. Csak úgy megsúgom: a hátteremet csakis Adam, a bátyám, és Marcus, a legjobb barátom jelenti. Nekem nincsenek szüleim, sem egy vagonnyi testvérem. 2 ember van ezen az elcseszett Földön, akit szeretek. 2! Érted? A szüleim meghaltak! Adamre hárult minden 7 évvel ezelőtt! Tudod, ez milyen? Pff, hogy is tudhatnád, hiszen neked mindened megvan! Vannak szüleid, több testvéred is! Nekem 2 személy jelenti a családomat, Niall! - kiabáltam idegesen, szinte már-már remegve a dühtől. 
-Igazad van, fogalmam sincsen, hogy milyen az életed. De Rosie, látom rajtad, hogy nem olyan vagy, mint azt mutatod a világnak. Szerintem te belül kedves és jó vagy. - mondta a szemembe nézve. 
-Ne mondd ezt Niall! Nem vagyok se kedves, se jó! Ezt még egyszer ki ne merd mondani! - mondtam gyilkos tekintettel. Niall megfogta a kezemet. 
-Rosie.. Engedd, hogy kitörjön belőled a sok évi gyötrelem, és szomorúság. Hagyd, hogy feltörjön az igazi belsőd! Én tudom, hogy te nem ilyen vagy. - mosolygott rám. 
Kezdtem megtörni. Mi történik? Ő csak úgy ide áll, hogy elmondja, szerinte jó vagyok, én meg máris összeomlok? Senkinek nem beszéltem még így az életemről. Senkinek nem fedtem fel ennyire az érzéseimet. Senkinek nem engedtem eddig, hogy így beszéljen velem! 
-Niall, hagyj békén! - sziszegtem, még mindig remegve. A szemembe nézett és elengedte a kezem. 
-Csak azt akartam, hogy tudd, megbántam, amit mondtam. Szeretném, ha tiszta lappal kezdhetnénk, és megismerhetnélek. - mondta. Ezt már nem bírtam tovább hallgatni. 
-Ez nekem nem megy.. - nyögtem és elfutottam. 
Futottam. 
Hogy hova? 
Igazából magam sem tudom. 
Csak futottam, amerre éppen a lábaim vittek. 
Minél messzebbre akartam kerülni Nialltől, és ettől az egész helyzettől.
Mikor már nem bírtam tovább futni (hülye cigi), leültem egy padra és elővettem a cigimet. 
Már elszívhattam körülbelül az ötödik szálamat, amikor is észrevettem, hogy kezd sötétedni. 
Nem tudtam, hol vagyok, vagy, hogy mennyi ideje lehettem itt. 
De nem bírtam felállni. A lábaim nem engedték. 
Helyette csak még gyengébb lettem, és utat engedtem a könnyeimnek. 
Zokogtam, ameddig el nem fogytak a könnyeim. 
Szóval, jó sokáig. 
Köszönöm Élet, hogy már megint betaláltál! 
Hogy rohadnál meg! 


*Ez lett volna a beígért Karácsony előtti rész. Kicsit gyengére sikeredett, de hát mindenképpen akartam valamit alkotni, így Szenteste előtt egy nappal. 
Ez lenne az én kis karácsonyi ajándékom Nektek! Rövidke lett, meg van egy kis depressziós beütése, de mindenképp valami drámát akartam beletenni. Kicsit jobban beleakartam folyni Rosie mélyebb érzéseibe, hogy ti is lássátok, ő nem csak egy goth, nagyszájú, bunkó lány, hanem igenis neki is vannak érzései. A részből kiderül, hogy Niall már kezd valamit érezni Rosie iránt. Szerintetek Niall békén hagyja Rosiet (mint, ahogy azt a lány kérte), vagy igenis küzdeni fog érte? Kíváncsi lennék arra, hogy ti mit gondoltok, hogyan fog folytatódni a történet.*

2. fejezet

El lennék cseszve? 

Ezen eddig nem gondolkodtam. 

Azért vagyok ilyen, hogy megmutassam, a saját talpamon állok a szüleim nélkül is. 

Ettől lennék elcseszve? Nem hinném. 

De akkor is átgondoltam Niall szavait. Ezért lementem Adamhez.

-Adam? - néztem rá.

-Hmm? - kérdezte.

-El vagyok cseszve? - kérdeztem. 

-Lássuk csak. 14 éves vagy. Piercinged van, goth ruhákat húzol, dohányzol, nem tanulsz és én ezt hagyom. Nem, én vagyok elcseszve, amiért ezekért nem szólok. Te csak a szabadság hatása alatt vagy. - vonta meg a vállát és rám nézett. 

-Nem vagy elcseszve Adam. Te vagy a legjobb testvér-szülő a világon. - öleltem meg nevetve. 

-Ezt örömmel hallom. Apropó öröm. El szeretném jegyezni Rachelt. - nézett rám mosolyogva. 

-Úristen Adam, gratulálok nektek! De most szólok, ha igent mond, én nem fogok fehér kis ruhácskában parádézni, miközben rózsát szórok magam után. - vontam meg a vállam nevetve. 

-Ne aggódj! Sötétkék ruhácskád lesz. - húzta el a száját mosolyogva. 

-Na pattanj fel a kanapéról bátyus, el kéne vinned vásárolni. - néztem rá. 

-Menjünk. - mondta és felállt. 

*A plázában*
-Szia Rosie! - köszönt oda nekem legjobb barátom, Marcus. Odamentem hozzá, és megöleltem. 
-Helló, Adam! - intett oda Adamnek is. Rám nézett.
-Te itt a plázában? Mi lett veled csajom? - nézett rám gyanakvóan. 
-Nyílt egy új goth bolt a harmadikon. - vontam meg a vállam. 
-Értem. - mondta, aztán a háta mögé nézett. Egy pale lány volt ott, aki minket nézett. 
-Ő lenne Lucy? - kérdeztem. Marcus csillogó szemekkel bólintott, aztán intett a lánynak, hogy jöjjön oda. 
-Lucy, ő itt a legjobb barátom, Rosie. Rosie, Lucy. - mutatott be minket egymásnak. Lucy rám mosolygott.
-Szia. Te vagy a híres Rosie Black? Nialltől volt már szerencsém hallani rólad. Igazán.. öhm.. mély benyomást keltettél benne. - mondta zavartan. 
-Aham. Hogy is mondjam. Nem szeretem, ha idegenek ripacsoznak le, aztán azt mondják, hogy el vagyok cseszve. - mondtam durván. Marcus rám nézett, mire elfordultam. 
-Mennem kell, Adam ki lesz készülve, ha még tovább maradunk itt. Szia srác! Lucy. - mondtam, majd megöleltem Marcust, aztán rá néztem Lucyra, majd visszamentem Adamhez. 

* Marcus szemszöge*
Ezt nem hiszem el! 
Rosie, már megint nem tudta levetkőzni a ,,báját''. 
Mit gondolhat most Lucy? 
-Öhm.. Bocsi, alapból nem ilyen.. - kezdtem mentegetőzni, de félbeszakított.
-Nem gáz. Tudom milyen tud lenni Niall. - mondta gyorsan, majd témát váltott. 
-Csajom, srác? Ez nálatok valami rejtett jelentéssel bír? - nézett rám.
-Egyszerűen nem szeretjük a másikat a nevén szólítani. Ő csaj, én srác. Ő a csajom, én a sráca. Ennyi. Nincs semmi rejtett jelentése. - mondtam egyszerűen. Lucy rám meredt, mire megvontam a vállam.
-Most mi van?
-A csajod? Bocs, de ez eléggé félreérthető. - húzta el a száját. 
-Lucy, nincs köztem és Rosie között semmi. 6 éve ismerjük egymást, legjobb barátok vagyunk. Soha semmi nem volt kettőnk közt, és nem is lesz. - mondtam a szemébe nézve. 
-Oké. Megértettem. Csak barátok vagytok. Felfogtam, oké? - nézett rám nevetve. 
Legalább Lucy nem haragszik, azért, mit Rosie mondott. 
De akkor is beszélni fogok vele! 

*Lucy szemszöge*
Oké, lehet, hogy paranoiás vagyok, de akkor sem tetszik nekem ez. 
Mi ez a csajom-srácom dolog? 
Ez nem normális, még legjobb barátok között sem. 
Meg mi volt az a kijelentése, hogy Niall leripacsozta? Meg, hogy el van cseszve? 
Nem bírom ezt a lányt. Taszító az egész személyisége. 
Szóval, ha Marcus velem van, akkor tulajdonképpen osztoznom kell rajta a ,,csajával''? Ez beteges. 
Oké, lehet, hogy azt mondtam, nem gond, meg felfogtam, hogy barátok, de akkor is!
Aggaszt ez az egész barátság dolog. 
Oké, lehet, hogy nem vagyunk együtt, lehet, hogy ez csak az első ,,randink'', de én akkor sem, hívnám srácomnak/csajomnak (tök mindegy) az egyik barátomat a randipartnerem előtt. 
Mindegy is. Ez még biztos terítékre fog kerülni a nap folyamán. 

*Rosie szemszöge*
Miután kimentettem magam Adamre hivatkozva elgondolkodtam Lucyn. 
Láttam, hogy nézett rám, mikor csajomnak hívott Marcus. 
Mondjuk a helyébe én is furcsállottam volna ezt a helyzetet. 
A gondolatmenetemből Adam zökkentett ki.
-Hé! Min gondolkozol annyira? - kérdezte. 
-Semmin. Csak tudod.. Nem tetszik nekem Lucy. - magyaráztam.
-A lány, aki Marcussal volt? - nézett rám töprengve. 
-Aha. A pale csaj, aki behálózta Marcust. Szerintem ő se bír engem. Láttam a szemén, mikor megöleltük egymást. - vontam vállat. 
-Rosie.. Marcus bírja, nem ez a lényeg? Értem, hogy félted, meg elővigyázatos vagy mindenkivel, akivel kapcsolatba kerül, de úgyis tudod, hogy ha neki bejön, akkor nem számít sokat, hogy te nem bírod a csajt. - mondta a szemembe nézve. 
-Aha, biztos. - értettem egyet, és inkább elkezdtem húzni a mozgólépcső felé. 


*Ez lett volna a 2. fejezet. Tudom, hogy előbb hoztam, mint az ígértem, de hát na. :D Szünet van és itthon punnyadok, ezért inkább írok. A 3. rész talán felkerül a héten, de nem ígérem, hiszen csütörtökön szenteste és utána meg rokonoknál leszünk. De talán még szerdán, vagy csütörtökön kerül fel rész. Utána meg a 2 ünnep között hozok majd egyet. De ennyire nem akarok előre szaladni. Szeretném, ha jeleznétek, hogy hogy tetszett a rész. 1 +1 is nagyon sokat jelent nekem (látom ám, hogy valaki hűen +1ezi a részeket:D /köszönöm neked, nagyon sokat jelent/). Sziasztok, ha nem hoznék részt, akkor előre is boldog Karácsonyt nektek!*

1. fejezet

Összekuszálódtak a gondolataim. 

Nagyon.

Nem értem miért, még soha nem gondolkoztam el senki szavain sem. 

Akkor most miért izgat, hogy ez a titokzatos fiú mit gondol rólam?

Hisz még a nevét sem tudom! 

De mégis miért foglalkoztat ez? 

Hiszen én nem adok senki véleményére.

Legalábbis eddig nem adtam..

Francba az érzésekkel, csak a baj van velük!

Ahh, csörög a telefonom.

-Halló? - szóltam bele.

-Szia csaj! - üvöltött bele legjobb barátom Marcus. 

-Szia srác! - üvöltöttem vissza neki. Szerintem már mindkettőnknek károsult a hallása, a kis ,,köszönésünket'' tekintve..

-Ráérsz most? - kérdezte.

-Persze miért? - kérdeztem vissza. 

-Csak, mert itt állok a kaputok előtt, de nem voltam biztos benne, hogy itthon vagy. - szinte láttam, ahogy megvonja a vállát. Letette a telefont; és 2 perc múlva már az ajtómat törte be tokostul. 

-Csaaaaaaj! - üvöltötte és rám ugrott. 

Nevetve löktem le magamról, majd megöleltem és adtam neki egy puszit. 

-Srácom. - mondtam mosolyogva, mikor viszonozta a puszimat. 

-Na miért is törtél így rám? - kérdeztem. 

-Segítened kéne. - húzta el a száját. Ó... 

-Szóval csajügy. - mondtam nevetve. Megvonta a vállát és rám nézett. 

-Te meg csaj vagy. 

-Marcus ne szórakozz velem! Én mindig is azt hittem, hogy fiú vagyok. - tettettem felháborodást. 

-Jó, nem így értettem. Tudod, mire gondolok. - mondta és beletúrt a hajába. 

-Aha, oké. Szóvaaal.. Mi a neve? Hány éves? Stílusilag milyen kategóriába tartozik? - soroltam az ilyenkor fontos kérdéseimet. 

-Lucy, 17, pale. - válaszolt. 

Ja igen, azt elfelejtettem mondani, hogy Marcus idősebb nálam 4 évvel. 

-Pale a csaj, hmm? - kérdeztem visszafojtva a röhögésemet. 

-Most mi van? Igen, pale. - mondta és megütötte a vállamat. 

-Ja, és ismered. Vagyis... Ismerned kéne, hiszen oda jár a gimidbe. - vonta meg a vállát. 

-Ohh. Mint tudod, nem vagyok az a barátkozós típus. - vontam meg a vállam. 
-Tudom, de ő meg a bátyja most iratkoztak be pár napja. - mondta. Szóval most iratkoztak be.. Az a fiú most iratkozott be, másról meg nem nagyon tudok. Lehet, hogy közük van egymáshoz? 
-Hallottam, hogy beiratkozott egy fiú a szakmásokhoz, de a testvéréről nem hallottam. - mondtam. 
-Oh, oké. Pedig azt hittem ismered a lányt, és tudsz segíteni. - húzta el a száját. 
-Bocs, Marcus, de ebben nem tudok segíteni.. - vontam meg a vállam és rámosolyogtam, majd megöleltem. 
-Mennem kell dolgozni, szia csaj! - köszönt el, majd felpattant az ágyról és elsietett. Ekkor elkezdett csörögni a telefonom. 
-Halló? - szóltam bele unottan. 
-Szia Rosie! - szólt egy hang, amit nem ismertem fel egyből, de aztán rájöttem, hogy az a fiú az. 
-Honnan tudod a nevem, a számom? És amúgy mit akarsz? - kérdeztem. 
-A nevedről annyit, hogy elég volt megkérdezni egy diákot a suliban és regényt ír rólad. A számodat meg az e-naplóból. - mondta.
-A naplóban csak a bátyám száma van megadva. - mondtam gyanakvóan. 
-Felhívtam és azt mondtam az egyik osztálytársad vagyok, ma hiányoztam és a mai leckét szeretném elkérni. Megadta. - mondta.
-A francba.. - sziszegtem.
-Csak annyit akartam kérdezni, hogy elgondolkodtál azon, amit mondtam? Mert igazából rájöttem, hogy az állításom hamis volt. Egyszerűen csak el vagy cseszve. - mondta. 
-Menj a francba.. - kezdtem de félbehagytam a mondatot, mert tudtam a nevét.
-Niall Horan. - mondta, mintha csak szívességet tenne.
-Akkor menj a francba Niall Horan! - csattantam fel és letettem. 
Ízlelgettem a nevét. Hmm. Niall Horan. Ír név, semmi kétség. Niall. Felettébb szexi neve van, ha lehet ilyet mondani. Mi van? El sem hiszem, hogy ezt én mondtam. Én nem vagyok ilyen ,,úúú de jó pasi'' visítozós kislány. Soha nem érdekeltek a fiúk, akkor most mi történik? Még jobban összezavarodtam. 
Köszkösz élet, szeretlek. Menj a francba. 


*Ez lett volna az 1. rész, nem tudom mennyire tetszik/nem tetszik nektek, szerintem nem lett annyira gáz. A következő rész 1 héten belül felkerül, attól függ mennyire lesz időm írni.*

Prológus

Rosie Black vagyok. 
Bár mindenki (aki hozzám mer szólni) csak Ros-nak hív.
14 éves vagyok; és egy művészeti gimiben tengetem a napjaimat. 
Szüleim nincsenek, a bátyámmal élek. 
Kedvenc bandám a Slipknot és az Evanescence. 
Barna hajam és barna szemem van, meg mi egyéb. 
Nem tudom mit is mondhatnék magamról. 
Talán azt tartom még fontosnak elmondani, hogy elég ,,balhés'' vagyok az emberek szerint.
Szerintem nem lesz egy lány attól balhés, hogy nem világmegváltó, tömeg gondolatai vannak, nem megy egy marha után, mint a többiek és nem érdeklik a szabályok. Vagy de? Pff. 

*az iskolában*

-Rosie Black! Hányszor mondjam még, hogy ne köpőcsövezz az órákon? - nézett rám ,,szigorúan'' az ig. helyettes szuka, azaz Mrs. Jajdeszigorúvagyok Johnson. 
-Nyugodjon meg, bármennyire is kúl érzés látni, hogy maga itt vörösödik, az az ér a nyakán mindjárt elpattan és megdöglik itt nekem. Pedig úúúgy szeretem magát asszonyom. - feleltem imádott ig. helyettesem kérdésére. Johnson csak tátott szájjal meredt rám, majd ordítva órára küldött.
-Ciao! - mondtam bájosan és kilibbentem az irodából. 
A folyosón egy srác nekem jött, mire fújtatva rámeredtem.
-Te nem látsz a szemedtől, seggfej? - kérdeztem, mire rám nézett. 
-Bocs, új vagyok itt. Nem tudod, hogy a szakmai gyakorlat merre van? - kérdezte.
-De. - mondtam, majd bementem a terembe, ahol az órám volt. 
-És megmondod? - kérdezte az ajtóból rám meredve a fiú. 
-Nem. - mondtam, azzal felvettem a fejhallgatóm és magamban tomboltam tovább. 
Arra lettem figyelmes, hogy valaki megkocogtatja a vállamat. 
-He? - kérdeztem, levéve a fejhallgatómat. 
-Talán tessék. Black, most azonnal tedd el a fejhallgatót, vagy én teszem el. Választhatsz. - nézett rám a biosz tanárom. 
-Van harmadik eshetőség is. Maga előre megy és megtartja az órát a többieknek, én pedig itt maradok és zenét hallgatok. - azzal visszahajtottam fejem a padra. 
A nap hátralevő része is így telt el, azzal a különbséggel, hogy az utolsó órám után az a fiú a kapu előtt várt. 
-Egy cigit? - nyújtott felém egy Marlboros dobozt. Elvettem egyet, meggyújtottam, majd sétáltam tovább. 
-Hé, várj. - mondta, mire unottan megfordultam és ránéztem.
-Miva'? - kérdeztem. 
-Egész nap azon gondolkoztam, hogy neked vajon miért jó, hogy így viselkedsz. Már rájöttem, Szerintem te így akarsz kitűnni a tömegből. Elvégre itt mindenki jótét művészlélek, te meg a fekete bárányként jársz kelsz egész nap. Túl átlátszó a játékod. Felismerem a ripacsokat. - mosolygott kínosan. 
-Ide figyelj seggfej! Nem tudom ki vagy, illetve tudom, hogy szakmázol itt, de ezen kívül semmi más jelentőséged nincsen. Nincs szükségem arra, hogy elemezgesd a viselkedésem, sem arra, hogy te így ide gyere, látatlanban és nekem magyarázz! Rohadtul nem tudsz semmit, nem tudod ki vagyok és, legfőképpen azt sem tudod, hogy én mit akarok itt ,,fekete bárányként''. Szöszikém. - néztem rá és elindultam. 
Hogy mer ez rólam ilyeneket állítani? Ripacs? Pff. 



*Na szóval, ez lett volna a prológus, szerintem kicsit gyengén sikerült, de remélem elnyeri a tetszéseteket. Ha valaki netán kiakadna, hogy Rosie karaktere túl erőltetett, az nyugodjon meg, ez csak első pár (maximum 5) részben lesz így, onnantól meg kezd majd kibontakozni az egész történet, a szereplők jelentős jellemfejlődésen fognak keresztül menni. Ha valaki netán hiányolta a nagy szerelembe esős dolgot, az is nyugodjon meg, előbb-utóbb ez is meg fog történni.;) Örülnék néhány visszajelzésnek. 2 szó is feldobná a kedvem.:)*