3. fejezet

A suliban a padomon volt egy cetli. 
,,Gyere 3-kor a kapuhoz. ~N'' állt rajta. 
N? Niall? 
Szinte biztos, hogy ő lesz az. 
De mit akarhat? Egyáltalán megéri az nekem, ha odamegyek? 
Amúgy meg fél 3 van. Elég hirtelen ötlet lehetett, ha csak most került a padomra. Nem tudom még, hogy el e menjek. 

*3-kor*
Na, végül is eljöttem. 
De nincs itt senki. Már vagy 10 perce várok, de még csak az osztálytársaimat láttam kimenni a kapun. Hirtelen valaki hozzáért a kezemhez, mire reflexből meglendült a másik. A kezem egy arcon csattant. 
Niall arcán. 
-A francba Rosie! - szitkozódott. 
-Ajj, Niall mi a bánatért kell ezt csinálnod? Amúgy meg.. Megérdemelted a pofont, azért, amiket mondtál. - mondtam, miközben megvontam a vállam. 
-Igazából pont erről akartam veled beszélni.. - húzta el a száját. 
-Na? Hallgatlak. - néztem rá.
-Figyelj, bocsánatot szeretnék kérni, azért, amiket mondtam. Nem ismerlek, nem tudom miért vagy olyan, amilyen, ahogy azt sem tudom, milyen a háttered. - kezdte. 
-Pontosan.Nem tudsz rólam semmit Niall! Nem ismersz. Nem tudod,  miért viselkedek így. Nem tudod, milyen a hátterem. Csak úgy megsúgom: a hátteremet csakis Adam, a bátyám, és Marcus, a legjobb barátom jelenti. Nekem nincsenek szüleim, sem egy vagonnyi testvérem. 2 ember van ezen az elcseszett Földön, akit szeretek. 2! Érted? A szüleim meghaltak! Adamre hárult minden 7 évvel ezelőtt! Tudod, ez milyen? Pff, hogy is tudhatnád, hiszen neked mindened megvan! Vannak szüleid, több testvéred is! Nekem 2 személy jelenti a családomat, Niall! - kiabáltam idegesen, szinte már-már remegve a dühtől. 
-Igazad van, fogalmam sincsen, hogy milyen az életed. De Rosie, látom rajtad, hogy nem olyan vagy, mint azt mutatod a világnak. Szerintem te belül kedves és jó vagy. - mondta a szemembe nézve. 
-Ne mondd ezt Niall! Nem vagyok se kedves, se jó! Ezt még egyszer ki ne merd mondani! - mondtam gyilkos tekintettel. Niall megfogta a kezemet. 
-Rosie.. Engedd, hogy kitörjön belőled a sok évi gyötrelem, és szomorúság. Hagyd, hogy feltörjön az igazi belsőd! Én tudom, hogy te nem ilyen vagy. - mosolygott rám. 
Kezdtem megtörni. Mi történik? Ő csak úgy ide áll, hogy elmondja, szerinte jó vagyok, én meg máris összeomlok? Senkinek nem beszéltem még így az életemről. Senkinek nem fedtem fel ennyire az érzéseimet. Senkinek nem engedtem eddig, hogy így beszéljen velem! 
-Niall, hagyj békén! - sziszegtem, még mindig remegve. A szemembe nézett és elengedte a kezem. 
-Csak azt akartam, hogy tudd, megbántam, amit mondtam. Szeretném, ha tiszta lappal kezdhetnénk, és megismerhetnélek. - mondta. Ezt már nem bírtam tovább hallgatni. 
-Ez nekem nem megy.. - nyögtem és elfutottam. 
Futottam. 
Hogy hova? 
Igazából magam sem tudom. 
Csak futottam, amerre éppen a lábaim vittek. 
Minél messzebbre akartam kerülni Nialltől, és ettől az egész helyzettől.
Mikor már nem bírtam tovább futni (hülye cigi), leültem egy padra és elővettem a cigimet. 
Már elszívhattam körülbelül az ötödik szálamat, amikor is észrevettem, hogy kezd sötétedni. 
Nem tudtam, hol vagyok, vagy, hogy mennyi ideje lehettem itt. 
De nem bírtam felállni. A lábaim nem engedték. 
Helyette csak még gyengébb lettem, és utat engedtem a könnyeimnek. 
Zokogtam, ameddig el nem fogytak a könnyeim. 
Szóval, jó sokáig. 
Köszönöm Élet, hogy már megint betaláltál! 
Hogy rohadnál meg! 


*Ez lett volna a beígért Karácsony előtti rész. Kicsit gyengére sikeredett, de hát mindenképpen akartam valamit alkotni, így Szenteste előtt egy nappal. 
Ez lenne az én kis karácsonyi ajándékom Nektek! Rövidke lett, meg van egy kis depressziós beütése, de mindenképp valami drámát akartam beletenni. Kicsit jobban beleakartam folyni Rosie mélyebb érzéseibe, hogy ti is lássátok, ő nem csak egy goth, nagyszájú, bunkó lány, hanem igenis neki is vannak érzései. A részből kiderül, hogy Niall már kezd valamit érezni Rosie iránt. Szerintetek Niall békén hagyja Rosiet (mint, ahogy azt a lány kérte), vagy igenis küzdeni fog érte? Kíváncsi lennék arra, hogy ti mit gondoltok, hogyan fog folytatódni a történet.*